Keresés ebben a blogban

2014. október 22., szerda

Blogom célja

Tartalomszolgáltató blogomat a gyermekkönyvekről írom. Számomra azért is érdekes a téma, mert van egy 5 éves húgom. 17 és fél éves voltam mikor született, ezért már szinte „felnőttként” tudtam végigkísérni fejlődését születése pillanatától.
Családunkban mindenki szeret olvasni, kedveljük és fontosnak tartjuk a könyveket, nem hiába választottam a könyvtáros hivatást. Ezen belül is közel áll hozzám a gyermekkönyvtárosság. Örömmel tölt el, hogy húgom – neveltetésének köszönhetően – ugyanúgy szereti a könyveket, mint mi. Minden napos mesehallgatásának pedig az a következménye, hogy gazdagabb szókinccsel és képzelőerővel rendelkezik, mint mesét nem hallgató kortársai. Ez mutatja, mekkora szerepe van a neveltetésnek és a családi példának a gyermekek személyiségének kialakulásában. Ehhez kapcsolódik még az óvoda, iskola és a könyvtár nevelő szerepe, esetünkben könyvek szolgáltatásával.
Blogomban a korstárs gyermekkönyv kínálatot fogom végig követni, ajánlásokkal, könyvleírásokkal és értékelésekkel együtt. Nem találtam olyan weboldalt, mely ilyen összefoglalást tartalmazna, ezért döntöttem úgy, hogy én ezt szeretném megvalósítani. A gyermekkönyvek nagyon fontos szerepet töltenek be az olvasóvá nevelés folyamatában, ezért úgy gondolom, ez olyan tartalomszolgáltatást biztosít, mely segít abban, hogy majd felnőtt korunkra értékes olvasókká váljunk. Célközönségem elsősorban az a csoport, mely valamilyen szinten kötődik a gyerekekhez. Testvérek, szülők, gyermekkönyvtárosok, óvónők, pedagógusok. Az ő számukra alkot majd blogbejegyzéseim összessége egy listát, melyet felhasználva megfelelő könyveket tudnak majd a gyermekek kezébe adni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése